Ugat a kutya. hajni itt van beszélget
Anyu örül h ő legalább átlagos kettőnk közül.
Ez az írás rendhagyó a mai napról nincs mit mondanom
2000 környékén járunk. István autójában meleg van. Minidig Letenyére megyünk. Néha kimegyünk megmérni a vizet a Horváth határon túl. . .Mennyire magaslik fel a víz. Érzem őt. A szőke haját az illatát. Azon panaszkodok neki hogy a szobámban két napja nem ég a villany. Nem csinálják meg. Sötét van. Olyan mint egy kripta. Gyertyát gyújtok. Isten a sötétbe is szeret engem. Tudom milyen lesz a halálon túl. Talán olyan, mint akkor a szobában. István angyalkának hív engem. Erdélyi származású. Egészen különleges. Szívélyes. Nem úgy mint a magyar pasik. Felrakom a lábam, és leszarom a villanyt. Úgyis mindig vele vagyok. Aztán egy nap felkér, hogy szavaljak Wass Albertet egy megnyíton. Az ottani férfiaknak úgy mutat be, hogy "Angyalkának gyönyörű hangja van."
Fehér blúzban vagyok, és fekete hosszú szoknyában. Fekete körömcipő. Beszélgetnek. Hirtelen mindenki elhallgat, és döbbent csend figyeli ahogy mondom a verset. Dehát én csak István barátnője vagyok. Nem valami profi versmondó. A szelet szeretem, meg a fákat ahogy suhannak az autónál. Meg az emberek mosolyát és figyelmét. Engem ennyire nem értékelnek itthon? Hogy még a villany is két napja kiégett? Kérdezem magamtól. Vendégek vannak nálunk. Sokszor. Sütemények, és bor, néha más alkohol is. Ellenzem az ivást, és lelépek. Az erdélyiek is isznak.
De ők valahogy másképp.
Nem bántó a tekintetük, mint a mi vendégeinknek, akik hozzánk járnak. Vajon mit véthettem ellenük? Kinek árthat egy sulis kislány?
Nem hogy nem bántó, de még olyan jóindulatuan is csodálkozó.
Az emberek elvonulnak, és klikkekre oszlódva beszélgetnek. Egy olyan házban, ahol gyönyörűen négyszöglik a szutyókháló, a játékos csillogó szívárványos fényfürdőben.
Egy pap jön végül oda hozzám a semmiből. S csak annyit mond: "Nagyon szépen szavalt." S szerényen süti le tekintetét.
Fehér blúzban vagyok, és fekete hosszú szoknyában. Fekete körömcipő. Beszélgetnek. Hirtelen mindenki elhallgat, és döbbent csend figyeli ahogy mondom a verset. Dehát én csak István barátnője vagyok. Nem valami profi versmondó. A szelet szeretem, meg a fákat ahogy suhannak az autónál. Meg az emberek mosolyát és figyelmét. Engem ennyire nem értékelnek itthon? Hogy még a villany is két napja kiégett? Kérdezem magamtól. Vendégek vannak nálunk. Sokszor. Sütemények, és bor, néha más alkohol is. Ellenzem az ivást, és lelépek. Az erdélyiek is isznak.
De ők valahogy másképp.
Nem bántó a tekintetük, mint a mi vendégeinknek, akik hozzánk járnak. Vajon mit véthettem ellenük? Kinek árthat egy sulis kislány?
Nem hogy nem bántó, de még olyan jóindulatuan is csodálkozó.
Az emberek elvonulnak, és klikkekre oszlódva beszélgetnek. Egy olyan házban, ahol gyönyörűen négyszöglik a szutyókháló, a játékos csillogó szívárványos fényfürdőben.
Egy pap jön végül oda hozzám a semmiből. S csak annyit mond: "Nagyon szépen szavalt." S szerényen süti le tekintetét.
2000. augusztus.
"Kislányom te sosem azt csinálod amit kell"
Magas láz kínoz. Behunyom a szemem és látomhogy az apám jön felém ráteszi az erős kezét a homlokomra, és meggyógyulok.
"Kislányom te sosem azt csinálod amit kell"
Magas láz kínoz. Behunyom a szemem és látomhogy az apám jön felém ráteszi az erős kezét a homlokomra, és meggyógyulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése