Mikor másik állapotba kerülsz, más szinten éled az életedet.
Nem volt olyan kedd, hogy ne mentem volna le táncolni.
 Az életed mélypontjai, hogy nem kérnek fel táncolni, hogy nem rád figyelnek hanem mindenki másra, amikor azt gondolod, hogy ennél rosszabb már nem is lehetne, gyakran pontosan erre van szükségünk, hogy egy magasabb szintre tudjunk emelkedni. Évekig küzdöttem azon hogy engem is vigyenek a fellépésre, hogy én is ugyanolyan legyek, de aztán amikor megtörtént, amikor felléptem, nem éreztem semmit, mert én nem ugyanolyan voltam mint ők.  Volt aki már próbálta mondani hogy másra vagyok hivatott, de én hallani sem akartam róla, mindenem a tánc volt.  Erőtlenné és gyengévé váltam aznap éjszaka, mert hiába léptem fel, nem kaptam amit akartam, valami nem úgy volt, amire számítottam... S ekkor átadtam az irányítást Istennek. az nem baj hogy gyengék vagyunk és elesünk, mert ISten pontosan tudja, odalép hozzánk amikor már úgy érezzük nincs tovább és felkarol minket, a hátán visz a hátán cipel bennünket, mint egy apuka a gyerekeit. S akkor aznak a fellépés éjszaáján megértettem, hogy nem baj ez, semmi baj nincsen, hiszen a lényege ennek az egésznek, erőtlenné kell válnunk hogy megismerjük Isten erejét, és igen is néha üresnek kell lennünk, mint ahogy én éreztem az ürességet és a fáradtságot fellépés után. S ez egyáltalán nem rossz.. Sőt.. POnt így kell lennie. Hagyni hogy ott dolgozzon Isten végtelen ereje és szeretete benned, és ott áramoljon, és nem makacskodni, meg önkényeskendi kell... Mert ISten nem teremt selejtet, én szoktam vele álmodni, és a meditációimban is nagyon közel érzem magam hozzá. Olyan mintha egy pillanatra elcsendesülne minden, és minded ha logikátlanul hirtelen valaki egy csomó pozitív dolgot juttana eszedbe. Ne feledjétek mind hibátlanok, és  tökéletsekés vagytok, mert Isten sohasem teremtett selejtett és nem is fog. Ezt tanuljátok, és ezt jegyezzétek meg.

***

Ma reggel megkerestem a fodrászt akihez bejelentkeztem.